Kedves szerzőnk: Nora Roberts
Kellemes olvasást kívánunk!

Heti kétszer új részeket közlünk kedvenc íróink regényeiből. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az online regények szerzői joga értelmében a történetek kizárólag olvasásra engedélyezettek. Azok magánhasználaton kívüli másolása, terjesztése, közzététele büntetőjogi felelősséget von maga után!

Baby Orang Utan hanging from a rope

Ügyvédek kíméljenek!

1/1. FEJEZET

Gabe Palermo a megszokások embere volt, és a szokásos hétköznapi rituálék közé tartozott egy nagy csésze americano kávé az irodája melletti JóBab kávézóban. A kávé mindig friss volt, és forró, Francesca Sacchetti pedig, aki két éve dolgozott ott pultosként, a kávénál is fontosabb vonzerejét jelentette a helynek.
Francesca azonban sajnos immunis volt Gabe flörtölésére.
Vagy legalábbis úgy tett, mintha az lenne. Amikor ugyanis először találkoztak, határozottan érezte, hogy szikrázott közöttük a levegő. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe meredtek, aztán Gabe rámosolygott, a lány pedig visszamosolygott rá. A harmadik nap Gabe elhatározta, hogy randevúra hívja.
Aznap azonban, ahogy arra várt, hogy sorra kerüljön, épp egy munkatársával volt, akivel egy nemrég hozott ítélet fellebbezéséről tárgyaltak. Miután a kolléga távozott, Gabe megkérdezte Francescát, hogy ráér-e aznap este. A lány udvariasan megköszönte a meghívást, ám határozottan így szólt:
– Ügyvédekkel nem randevúzom.
Gabe nem adta fel, viszont akárhányszor tette fel a kérdést, mindig ugyanazt a választ kapta.
Amikor ma belépett a kávézóba, a friss kávé és a frissen sült fahéjas tekercs ismerős illata fogadta… Valamint Francesca üdítő látványa, amitől, mint minden alkalommal, most is felgyorsult a szívverése. De a nő ezúttal nem a megszokott fehér kötényében volt, sőt nem is a pult mögött állt. Ujjatlan felsőt és rövidnadrágot viselt, mely alig takarta igéző nőies alakját és enyhén napbarnított bőrét. Általában lófarokba kötött haja most kiengedve omlott a hátára.
– Nem a pult túloldalán kellene lenned?
– Ma ellógok, Gabe ügyvéd – rázta a fejét a lány.
– Csokis brownie-s frappuccino, extra habbal – szólt a pultos, és a lánynak nyújtotta a papírpoharat.
– Kösz, Peyton.
Francesca a pénztárcájáért nyúlt, de addigra már Gabe átnyújtott egy bankjegyet.
– Számolj hozzá egy nagy americanót is.
Miután megkapta a kávéját és a visszajárót, Francescával együtt kisétáltak az utcára. A lány a szájába vette a szívószálat, és belekóstolt az italába.
– Milyen fontos jogászkodnivalóid vannak ma? – kérdezte.
– Semmi izgalmas – felelte a férfi. – A következő pár hetet egy tárgyalásra szántam, de peren kívül megegyeztek, úgyhogy most lett időm a papírmunkára, meg olvasni.
– Te nem szoktál lógni a munkából?
– Nem emlékszem ilyesmire.
– Persze hogy nem. – A lány hangjában nemcsak csalódottság, de helytelenítés is csengett.
– Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem lehetne rábeszélni.
A lány kételkedve nézte, miközben az italát kortyolgatta.
– Arra gondoltam, hogy kimegyek a tengerpartra – szólalt meg aztán. – Jólesne az úton a társaság.
– Kábé három óra innen a tengerpart – mutatott rá a férfi.
– Tudom. De szeretném a homokot érezni a lábujjaim között.
Gabe rápillantott a lány hosszú, izmos lábára, a vékony bőrszandálba bújtatott lábfejére. A lábkörmei halvány rózsaszínre voltak festve, ami a férfit a kagylók sima belsejére emlékeztette. Hirtelen erős vágyat érzett, hogy lássa ezeket a lábujjakat a homokba süppedni.
– Akkor menjünk.